1/4. rész

Aggódva mérem:

milyen távolság lehet

fej s írás között.

Kovács Beáta

E cikk szemezgetés A jobbféltekei dominancia egyes hatásai a viselkedésre; A viselkedéses gátoltság című szakdolgozatomból. Az alapötlet onnan származik, hogy a bal kézzel írás csupán "következmény", mindennek - minden ezzel járó kivételes tehetségnek vagy bajnak vagy különcségnek - forrása a jobb agyfélteke. A két félteke eltérő funkcióit boncolgatva az tűnt a legérdekesebbnek és grafológiailag megfoghatónak, hogy a jobbfélteke felelős a negatív érzelmekért, a szégyenlős magatartásért, a viselkedéses gátoltságért. Dolgozatom célja így az lett, hogy balkezes írásokat vizsgálva kimutassam: a jobbfélteke dominanciája indukálja a viselkedéses gátoltságot, így a balkezes emberek hajlamosak erre. A gátoltságra utaló grafojegyek magas előfordulási arányát reméltem megtalálni a balkezes írásokban. Alátámasztásul, ellenőrzésül, összehasonlításul a vizsgált személyekkel elvégeztem a Szondi-féle projektív tesztet. Hipotézisemet sikerült igazolni.

Belemélyedve a témába több dolgozatnyi probléma, kérdés merült fel bennem és szeretném is vizsgálódásaimat folytatni. Egyenlőre azonban ezen az apró területen nézzék meg, mire jutottam a balkezesek fura világának megért(et)ésében...

Arról, hogy a jobbkezesség hogyan vált dominánssá, többféle hipotézis ismeretes. A teljesség igénye nélkül lássunk néhány érdekes és néhány valószínűbb próbálkozást, majd a korrekt választ.

A jobbkezesség a háborúzásnak lenne köszönhető? Carlyle angol történész és esszéista a XIX. század végén azt feltételezte, hogy az ókori, középkori háborúkban a katonák bal kézzel tartották védőpajzsukat, hogy szívüket védjék, így jobb kézzel kezelték a kardot, lándzsát, ami a jobb kezet "ügyesítette".

Hölgyeim, a jobbkezesség (is) feminin eredetű!? A XX. század végéről származik Calvin elmélete: a jobbkezűség úgy alakult ki őseinknél, hogy a csecsemőjüket a szívük felett, a bal oldalon tartó asszonyok a jobb kezükben fogott hajítható eszközzel riasztották el maguktól a gyermekükre támadó ragadozókat.

A fenti, inkább szórakoztató elméletek mellett már valószerűbb feltételezés az, hogy a jobbkezűség oka a mechanika: a test tömegközéppontja a bal oldalon van, így a bal lábnak könnyebb az egyensúly megtartása, ebben pedig a jobb kéz segít, az a mozgékonyabb.

A feminin indoklás nem maradt revans nélkül, Geschwind és Galaburda 1987-ben a tesztoszteron-elmélettel állt elő: a férfi nemi hormon túlzottan magas szintje lelassítja az embrió balféltekéjének növekedését és gátló hatást gyakorol az immunrendszerre; a balfélteke meglassult fejlődése miatt a jobbfélteke kompenzál: fokozottab növekedést mutat, illetve bizonyos balféltekés funkciókat átvesz, ezért végül a jobbfélteke lesz a domináns. Ezen elméletet alátámasztani látszik, hogy a balkezesek között több a fiú.

A valódi tudományos válasz Marian Annett nevéhez fűződő genetikai teóriában rejlik. A jobbkezűség az emberré válás során lépcsőzetesen, a két lábon járással összefüggésben alakult ki. A két lábon járással felszabadult kezek gazdaságos munkamegosztása szerint az egyik kéz nyúlt a vizsgálandó tárgy után (90%-ban ma is a jobb), míg a másik besegített, tartotta a tárgyat (90%-ban ma is a bal). A későbbiekre utalva: a bal kéz - a jobbkezeseknél is - a két agyfélteke aszimmetriája miatt bizonyos mozgással kapcsolatos műveletekben, például a térben való mozgásban többet tud, mint a jobb. Eredetileg tehát a homo habilis-nál és a homo erectus-nál a gazdaságosabb munkamegosztással volt kapcsolatban a kézhasználati preferencia.

De miért a jobb kéz vált dominánssá? Annett elmélete alapján a testi, bilaterális szimmetriát, s így egyben a valamilyen kezűséget is egy olyan gén határozza meg, amely két formában fordulhat elő: "jobbra toló" (right shift, RS+), illetve "balra toló" (RS-) formában. Annett tapasztalati tényekkel is alátámasztott elméletének lényege, hogy a szimmetrikusságot biztosító génben valamilyen mutáció okozta mechanizmus az emberelődök fejlődésének viszonylag korai szakaszában a "jobbra toló" formát tette dominánssá - ez hozta létre az emberelődök többségében a jobbkezűséget. Másrészt a gén "balra toló" formációja nem eredményez automatikusan balkezűséget, csupán egy neutrális helyzetet, amelyben egyaránt kialakulhat bal-, illetve jobbkezűség is: például két balkezes szülő utódai egyaránt lehetnek bal- és jobbkezesek. A genetika Mendel-féle szabálya szerint az utódok 25%-ában két RS+ formájú gén lesz, 50%-ában fele RS+, fele RS- és 25%-ukban két RS-. Így az RS+ dominanciája miatt az utódok 75%-a eleve jobbkezes lesz; a két RS- formájú génnel rendelkezőknek pedig egyik fele jobb-, másik fele balkezes (ha nincs irányított környezeti hatás, pl. átszoktatás). A kialakult arányok alátámasztják a népesség nagy részében szokásos 90%-os jobb-, 10%-os balkezességet.

A szimmetria általában jellemző az állatvilágra s az emberre is (néhány kivételtől, például a szív elhelyezkedésétől eltekintve). Anatómiai értelemben az ember ugyanúgy biszimmetrikus lény, mint a gerincesek legtöbbje. De az emberi agy fejlődése során bekövetkezett valami, ami alapvetően felborította a szimmetriát - részben szerkezeti, de főleg funkcionális értelemben. A majmok két agyféltekéje mind anatómiai, mind funkcionális szempontból egyforma; viszont az emberi agy két féltekéjének különbözősége az emberi személyiség alapvető vonása.

A két félteke különbözőségére a múlt században derült fény: Dax francia vidéki orvos, majd az 1860-as évek elején Broca francia idegtudós rájött, hogy a beszédközpont csak a balféltekére lokalizálódik.

A beszédközpont agyi területével ma is foglalkozó Le Doux amerikai tudós szintén az Annett-féle eredendő jobbkezességre alapoz. Az előembernek még nem volt beszédközpontja, a két félteke még szimmetrikus volt. Az előember kommunikációja a gesztikuláció volt és a bal fali lebeny egy területe mindinkább érzékeny lett erre a kommunikációra. Az előember gesztikulációja hangkiadással is párosult, így a bal fali lebenyben indukálódott a hangokra is érzékeny beszédközpont. Mindkét féltekén az alsó fali lebeny a térben való mozgással kapcsolatos érző-észlelő működésért felelős, de a bal alsó fali lebeny elsősorban a jobb mellső végtagból származó gesztikulációt kezdte érzékelni, felfogni. Azért a bal, mert az előember jobbkezes volt és az agypályák keresztezettek.

Ez a folyamat anatómiai aszimmetriát is létrehozott a beszédérzékelésben érintett bal halántéki fali lebeny és a beszédet nem érzékelő jobb halántéki lebeny között. Később a gége fejlődésével párhuzamosan kialakult a bal frontális lebenyben a beszéd motoros régiója is.

Tény, hogy a mai népesség 96%-ában a beszédközpont a bal oldalon van, ami elindított egy megállíthatatlan folyamatot: a másik, nem beszélő jobbfélteke másban lett erős; például a látásban és a jobbfélteke "beszédében", a muzikalitásban.

A két félteke tehát nem egyforma, de korántsem működnek egymástól függetlenül. Az anatómiát alapul véve a két féltekét a kérgestest köti össze, de funkcionálisan sem elszigeteltek (pl. az epileptikus roham egyik féltekéről a kérgestesten át átterjed a másikra, majd a két fókusz egymást egyre erősíti, a roham életveszéllyé válhat; tükörfókusz-jelenség). A kérgestest átvágásával viszont mindenféle kapcsolat megszüntethető a féltekék között (életmentő beavatkozás lehet), amit első látásra észre sem lehet venni, de cselekvésekben tetten érhető: érdekes tapasztalat volt, hogy egy műtött páciens, aki jó viszonyban volt a feleségével, egyszer nagyon dühös lett rá és balkezes lévén bal kézzel pofon akarta csapni, de a jobb keze lefogta a balt. Kétféle akaratunk volna?

A két félteke munkamegosztásban dolgozik. Eltérő, de egymást kiegészítő, egymással együttműködő tulajdonságokkal bírnak.

A beszéd tehát balféltekés tulajdonság, a jobbfélteke néma. A beszédhez időkódok kellenek, az időérzékelés is a balfélteke sajátja. Az a tudat, hogy van és volt - és reményeink szerint lesz is - történelem, hogy a világmindenség keletkezett valamikor, s hogy az emberi élet is véges, mind a balfélteke rendkívül fontos tulajdonsága, amiről a (szerencsés?) jobbfélteke nem vesz tudomást, ő időtlen. A jobbfélteke beszéde a zene. Itt nem szabad összekeverni a jobbféltekés muzikalitást a zene komponálásával, ami a balfélteke képessége, ahogy az időérzés is balféltekés.

Ha új dolgokat próbálunk kitalálni, hipotéziseket állítunk fel - erre a balfélteke nem alkalmas, csakis a jobb. A jobbfélteke kialakít egy hipotézist, majd átküldi a balnak, az raktározza s ettől kezdve úgy dolgozik vele, mintha sajátja lenne. A balfélteke logikus, analitikus gondolkodású, racionális, realisztikus, digitális működésű; míg a hipotézisállításra képes jobbfélteke holisztikus gondolkodású, analóg működésű, irracionális és szubjektíven ítél. Míg a balfélteke erőssége a következtetés, addig a jobbé a képzelőerő. A jobbféltekéhez kapcsolódik a kreativitás, az alkotókészség, a művészetek gyakorlása, a matematikai és a prozódikus képesség (verselés) is. A kreativitással karöltve a humorérzék is jobbféltekés.

A jobbfélteke - bár néma - jobban lát, jobban tájékozódik, az ő sajátja a térérzés, a térmanipuláció, a mintaérzékelés, a képi szimbolizmus képessége. Geometrikus felfogású, hisz jobban lát (a balfélteke algebrikus). Tárgycentrikus gondolkodású (a balfélteke absztrakt) és a figyelmi folyamatok kontrollálására képes.

A jobbfélteke intuitívabb, hisz irracionális és szubjektív. Hipnábilisebb is, mert vonzódik a különös élményekhez, kreatív és nyitott, jobban tűri az ellentmondásokat (többek közt Völgyesi Ferenc hipnóziskutató nyomán, 1950-es évek); később igazolták, hogy a hipnotikus jelenségért a jobbfélteke felelős (Barkan, Kosslyn).

A jobbfélteke akarata az ösztönös tenni vágyás, míg a balféltekéé a kontroll, a logikus, tudatos ellenőrzés.

Emlékezet szempontjából a balfélteke feladata a kódolás, a jobbé az előhívás és asszociálás. A hosszú távú emlékezetből való előhívás szintén a jobbfélteke privilégiuma.

Az én-tudat viszont kizárólag balféltekés tulajdonság - a jobb is hozzátesz mindig valamit ehhez a tulajdonsághoz, csak nem tudatosan.

Hámori József szavai kiválóan érzékeltetik a két félteke e "szimbiózisának" elengedhetetlenségét: "Az eltérő tulajdonságok nemcsak kiegészítik a két féltekét egységes aggyá, hanem hatalmas pluszt is jelentenek. Itt 1 + 1 ≠ 2, hanem 1 + 1 = 3. Ebből jön ugyanis létre az, amit emberi személyiségnek nevezünk."

Mivel szubjektív, a jobbfélteke értékeli az érzelmi tartalmakat; ő asszociál; számára nagy jelentőségű a hanglejtés és a hangmagasság, mint érzelmi jelzés.

Az egyetemes vagy primitív érzelmek (öröm, düh, undor) kifejezéséért szintén a jobbfélteke felelős. Például a bal arcfelünk sokkal hűségesebben mutatja, hogy mit gondolunk (pl. egy beszélő partnerről), mivel a jobb arcfelet kontrollálni tudjuk, a jobbfélteke irányította balt viszont nem.

Bruyer kísérletei támasztják alá, hogy a jobbfélteke a központja az arcfelismerésnek és az arckifejezések tükrözte érzelmek azonosításának: prozopagnóziás pácienseinek végletes nehézségeik voltak az arcfelismerésben, még a saját arcukat sem ismerték meg; viszont látták a vidámságot, a mosolyt, de nem tudták, hogy a feleségük mosolyog. Az arckifejezések kommunikatív funkciójukon túl az érzelem élményének létrejöttéhez is hozzájárulnak; azért örülünk, mert nevetünk (faciális feedback).

Két ősemóciót különböztetünk meg (Jeffrey A. Gray alapján):

BAS (Behavioral Approach Activation System): viselkedéses aktiváló rendszer, közelítő viselkedés: arra motiválja a személyt, hogy a kívánatos, ösztönző, jutalmazó ingerek felé mozduljon el, jutalomkereső legyen; ez a rendszer felelős a pozitív érzelmekért (pl. remény, öröm);

BIS (Behavioral Inhibition System): viselkedéses gátlórendszer, visszahúzódás: gátolja a személyt, hogy a célok felé mozduljon, a büntetés jelzőingereire fogékony; a szorongás érzéséért felelős.

A közelítő aktivitást kiváltó ingerekre a bal frontális fokozott aktivitás, míg az elkerülést kiváltó averzív ingerekre jobb frontális fokozott aktivitás érzékelhető - ezt a különbséget egy jutalmazást és büntetést alkalmazó játékhelyzetben sikerült kimutatni fiatal gyerekeken Sobotka, Davidson és Senulis 1992-es kísérletében. Ez az EEG aszimmetria szoros kapcsolatban van az egyén emocionális válaszkészségével és azzal, hogyan ítéli meg a külvilági ingerek emocionális alaptónusát. A két félteke az emocionalitásban tehát eltérést mutat: a jobbfélteke felelős a negatív emóciók generálásáért és észleléséért, az elkerülő viselkedésért, míg a balfélteke a pozitívakért, a közelítő viselkedésért.

Ez a fejezet azt igyekszik megmutatni - kutatási eredmények bemutatásával, főként Szendi Gábor tanulmányai alapján -, hogy a jobbféltekei túlműködés kapcsolatba hozható temperamentum- és személyiségvonásokkal, valamint - itt csupán érintőlegesen - néhány patológiás tünettel, betegséggel. A kutatók ezen szempontokat vizsgálva azt is megállapítják, hogy eredményeik általánosíthatók függetlenül attól, hogy a jobbféltekei dominancia "veleszületett" vagy "szerzett"-e.

"Veleszületett" jobbféltekei dominanciáról akkor beszélünk, ha ennek oka a genetikai átvitel. A rendhagyó dominancia, így a balkezesség is mutat családi halmozódást, azonban meglepő, hogy az utódok lateralitása sokkal jobban függ az anya lateralitás-jellemzőitől (Porac és Coren 1981, Fry 1990).

"Szerzett" a jobbféltekei dominancia, ha kialakulását hormonális tényezők befolyásolják. Gualtieri és Hicks 1985-beli elmélete szerint például azért gyakoribb a balkezesség a fiúknál, mert az anyai immunvédekező rendszer ellenanyagokat termel az "idegenként" felismert fiúgyermek ellen - bár homályos, hogy miért épp a balféltekét éri károsodás?

Az utód lateralitását befolyásolhatja az anya asztmás betegsége: náluk gyakoribb a balkezes gyermek (Weinstein és Pieper 1988). Bakan 1991-ben az asztma, a balkezesség és a dohányzás kapcsolatát vizsgálta: kimutatta, hogy az anyai dohányzás - azon túl, hogy megnöveli a születési komplikációk esélyét - szignifikánsan balra tolja a kezességet. A rendhagyó dominancia eleve hajlamosít a dohányzásra, így itt két, egymást erősítő tényező hatása összegződik. Tehát a terhesség alatt dohányzóknál (Chen és Leviton 1990, Bakan 1991), a bétablokkolót (Bjrokstein és Kjellman 1987), a progeszteron származékokat (Bousquet 1983) vagy szintetikus ösztrogént (Schachter 1994) szedőknél a féltekei dominancia statisztikailag nagy valószínűséggel eltolódik a jobbfélteke irányába.

Geschwind tesztoszteron-elméletéről már esett szó. Az emelkedett tesztoszteronszint tehát lassítja a balfélteke növekedését, így ennek funkciói sérülékenyek lesznek: egyrészt fejlődési tanulási zavarok (diszlexia, diszkalkulia, figyelemzavar, hiperaktivitás, megkésett beszédfejlődés, dadogás, pöszeség, autizmus, epilepszia, stb.), másrészt immunrendszeri, atópiás (allergiás túlérzékenység) megbetegedések alakulhatnak ki. A kutatásokból az a konklúzió született, hogy az atópiás betegségek együttjárást mutatnak a fokozott jobbféltekei dominanciával és a fejlődési tanulási zavarokkal.

Davidson és Fox (1988, 1992) kimutatták, hogy a két félteke eltérő emocionalitást mutat. A jobbféltekei dominancia hajlamosít a negatív emocionális alaphangulatra, a visszahúzódásra, a szorongásra, a depresszióra. Kagan 1992-ben definiálta a viselkedéses gátoltság-gátolatlanság temperamentum dimenziót, megállapította e jegy pszichofizikai jellemzőit. A gátolt temperamentumú személy félelmet érez ismeretlen helyzetekkel, idegen emberekkel szemben, viselkedése gátolt, szégyenlős, erős szeparációs félelem (pl. agorafóbia) jellemzi, hajlamot mutat a dependenciára, stresszaktivitása fokozott. Mindezek - a mérhető jobb frontális lebeny fokozott EEG aktivitásával együtt - összhangban vannak azzal, hogy a jobbfélteke a negatív emocionális folyamatokra, az elkerülő magatartásra specializálódott, így fokozott hajlamot jelent a félelmi válaszokra, a negatív élmények intenzívebb átélésére, depresszív és szorongásos megbetegedésekre. Bell 1990-ben alátámasztotta az eddigieket: a jobbféltekés dominancia generálhat szélsőséges introverziót és szégyenlősséget, szociális félénkséget, míg a balfélteke interaktív, a világgal reális viszonyt teremt, jól mozog a szociális térben.

Carlson és Glick (1991) a tanult tehetetlenség jelenségét vizsgálva kimutatták, hogy a stresszel való megküzdés a jobb prefrontális kéreg területére specializálódott. Az enyhe, rövid ideig tartó, kontrollálható stressz a balféltekét aktiválja, viszont az erős, elhúzódó, tartós, kontrollálhatatlan stressz (pl. depresszióban) a jobbféltekét. A jobbfélteke, illetve a szervezet kimerülése, kifáradása a kontrollálhatatlan stressz hatására tanult tehetetlenséget okoz. Seligman szerint a depresszió és a tanult tehetetlenség lényege a dolgok feletti kontrollba vetett hit elvesztése.

A jobbfélteke uralja a figyelmi folyamatok és az arousal kontrollálását. A jobbfélteke aktiválja a környezeti veszélyingerekre mindkét féltekét. A jobbfélteke szelektíven fogékony a fájdalomra, a test bal felén alacsonyabb a fájdalomküszöb, itt gyakrabban jelennek meg a fájdalomtünetek (Wittling 1995). A rendhagyó dominancia így nagy valószínűséggel eredményez fokozott veszélyérzetet, visszahúzódó magatartást, a percepció negatív áthangolását, félelmi választ, esetleg megdermedési reakciót.

A jobbféltekei élményfeldolgozás területén Dimond már 1976-ban végzett egy tanulságos kísérletet: úti-, orvosi- és rajzfilmeket vetítettek a bal illetve a jobbféltekébe speciális kontaktlencse segítségével; a jobbféltekébe vetült filmek mindig negatívabbnak, sőt horrorisztikusnak tűntek a kísérleti személyek számára, ugyanakkor a filmhez való negatív viszonyukat reális valóságnak élték meg, nem tudták azt kontrollálni, nem tudták csak a kísérlet termékének tekinteni; a balféltekés élmény viszont a kétféltekés élményhez hasonlított. Tehát a balfélteke dominálja a normális észlelést, a jobb el van nyomva, csak vészhelyzetben aktiválódik.

Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy a rendhagyó dominanciának csupán negatív következményei lehetnek, de ne feledkezzünk meg a már említett előnyökről sem: az irányító jobbfélteke az alapja szinte mindenféle tehetségnek, hasznos a fizikai aktivitást igénylő sportokban, segítheti az empatikus képesség kialakulását, és még számos jobbféltekés privilégiumot említhetnénk.

A félénkség vagy gátoltság egy biológiailag megalapozott személyiségjegy, amely viszonylag - más személyiségtípusoktól eltérően - könnyen kezelhető, de az idegrendszeri megalapozottság miatt meg nem szüntethető. A félénkség fokozott érzékenységet jelent, fokozott reakciókészséget, izgathatóságot, amely lehet öröklött vagy szerzett.

A félénk ember érzékenyen reagál, tart az újdonságoktól, a változásoktól. Leginkább a kiszámíthatatlan dolgoktól tartanak, ezért leggyakrabban a társas helyzetekben érzik kényelmetlenül, szorongóan magukat: ismerkedés, másokkal való együttlét, udvarlás, nyilvános szereplés, spontaneitást követelő társas helyzetek; egyszerre jellemzi őket a többi ember utáni vágy és a tőlük való félelem; a másoknak megfelelni akarás miatt gyakran társul a szorongáshoz elégedetlenség és csökkentértékűség-érzés, ami tovább rontja az alkalmazkodást; a félénk ember nem szereti az önfeltárást, de az idővel kialakult magasabb intimitásfok enyhítheti ezt; kényelmetlenül érzik magukat intim helyzetekben (eléggé nőiesen/férfiasan viselkedem?); nem szeretnek konfrontálódni, másoknak ellentmondani. A félénkség egyénenként más-más helyzetben, más-más intenzitással nyilvánul meg. A fenti listát elolvasva: van egyáltalán nem-félénk ember?

A félénkség testi tünetei a szívdobogás, pirulás, reszketés, verejtékezés, berekedés; lelki tünete a szorongásérzés, az elkerülési késztetés, a fokozott önmegfigyelés (mivel figyelme önmagára irányul és nem a helyzetre, még inkább akadályozott az alkalmazkodás); viselkedéses tünete a kapkodó mozgás, fészkelődés, nyughatatlanság, babrálás, szemkontaktus kerülése.

A félénkség negatív következményei az elveszett lehetőségek (pl. barátság, szerelem), a képességekhez mérten rosszabb iskolai teljesítmény, nem megfelelő önértékelés, kényszerpályák (nem az érdeklődés, hanem a magunkról alkotott torz kép szerinti választások), szorongásos megbetegedések (pl. pánikbetegség, szociális fóbia), depresszió, dependenciák (az alkohol, a drog átmenetileg oldják a szorongást), negatív társadalmi megítélés (kihasználtság érzése, megszégyenülés). A pozitív következmények felsorolása jóval rövidebb: talán az óvatosság, a körültekintő viselkedés erénye.

Az öröklött félénkség gyökere a már említett gátolt temperamentum, amely szorosan összefügg a rendhagyó dominanciával. A félénkség kialakulásában azonban a neveltetés, a környezeti hatások komoly szerepet játszanak (a vizsgálatok szerint az újszülöttek 20%-a gátolt temperamentumú, viszont a felnőtteknek már majdnem a fele félénk). A szerzett félénkség olyan szociális környezet, elsősorban család eredménye, ahol a személyt erősen korlátozzák, nem próbálhatja ki képességei határait (vagy túlzottan féltik, vagy elnyomják). Ám az öröklött félénkségből is lehet bátor-félénkség, ha a gyermeket folyamatosan korának megfelelő kihívásokra sarkallják és dicsérettel, szeretettel jutalmazzák.

A félénkséggel eredményesen küzdhetünk, ha negatív hiedelmeinket (magunkra vagy másokra vonatkozó tévképzeteket) feltárjuk önmagunk előtt, átalakítjuk azokat; ha a szorongást keltő helyzetekhez hozzászoktatjuk magunkat, nem elkerüljük, hanem újra és újra belemegyünk ezekbe a helyzetekbe (deszenzitizáció); új viselkedéseket tanulunk, például egy társas helyzet megoldását; relaxációval csökkenthetjük a szorongás fiziológiai tüneteit, ami megkönnyítheti a lelki feszültségek oldását is.

A félénkség írásban való megjelenésében valószínűleg megkülönböztethetetlen, hogy szerzett vagy öröklött személyiségtípusról (életstílusról) van-e szó. Elegendő számú bal- és jobbkezes írás vizsgálata azonban a pszichológiai kísérletekkel összhangban azt mutatná, hogy a félénkség szignifikáns a jobbféltekei dominanciával.

2/4. rész

A baloldal előnyben részesítése a közösségtől, a jövőtől való el-, vissza-, befelé-fordulást jelenti; a lentre helyezés az elégedetlenséget.

Az összes margó kicsisége szorongást mutat. A túl szabályos margók a mesterkéltséget, a külső kontrollt, a látszat fontosságát jelzik. A keskeny vagy regresszív bal margó a visszavonultságot, elhatalmasodó gátlásokat sejtet. Az ilyen jobb margó a közösséghez való viszony mutatójaként kényszerességre, túlzott megfelelni akarásra, elzárkózásra, visszafogottságra, labilis szociabilitásra enged következtetni.

Kicsi bal, jobb, felső margó

Az aláírás ilyen horizontális pozíciója gátlásokat, szorongást, egyensúlykeresést, túlzott (akár kóros) introvertáltságot jelent. A szövegtömbtől eltérő grafológiai jellemzők az önelfogadás hiányát, a távoli én-ideált jelzik: tehát elégedetlenséget, valamilyen kompenzálást. A paráf - még ha esztétikus, dinamikus és az írás hangulatához illő is - valamiféle ön-megerősítést, ön-kihangsúlyozást, vágyat mutat, azaz a harmónia nem teljes.

Aláírás paráffal, a vonal a szó végén lefut a papírról

A tagolatlan szövegtömb túlzott összeolvadási igényt mutat: én-védelem, támaszkeresés - magunk helyett másokban. A ritkított íráskép erős izolációs hajlamot, kényszeres kapcsolatokat, magányt, bizalmatlanságot, gátlást, mindenképp kötődési problémákat jelez.

A feszes sorforma túlműködő kontrollt vagy depresszív feszültséget mutathat; a hullámzás labilitást, kiegyensúlyozatlanságot a hangulati életben vagy az ösztönök és gátlások harcában. A felülről nézve homorú szavak a társaságban feszélyezett, visszahúzódó ember jellemzői.

A pozitív sorköz az autonóm, talán a túl önálló, megközelíthetetlen embert jelölheti. Az ingadozás a gátló erők bizonytalan működésének mutatója.

Hasonlóan a másodlagos szélességhez, itt is túlzott távolságtartásra vagy támaszkeresésre, esetleg határozatlan közösségi viszonyra következtethetünk.

A zónadominancia azt jelzi, melyik életterületen tartózkodik szívesen a duktor. A középzóna erőssége az elégedettséget, az önbizalmat jelképezi; az alsó zónáé az ösztönerők gátolatlanságát - egyik sem jellemző egy viselkedésében gátolt személyiségre.

Az alacsony önértékelésű, kis önbizalmú, visszahúzódó duktor jellemzői; jól koncentráló (talán a lényegtelen részletekben elvesző), kis társaságot kedvelő, kudarckerülő személyt jelez, aki rosszul, nehezen alkalmazkodik. Az írás méretének változása (akár egy szón belül is) mindenképp szociális bizonytalanságot mutat.

A sovány betűk a szorongás, az önfékezés, az introverzió, a gátoltság legnyilvánvalóbb mutatói. A másodlagos szélesség a társas kapcsolat milyenségének jelzője, ami ha standardtól eltérő, semmiképp nem egészséges: túl széles írás esetén távolságtartást, visszavonultságot jelent; túl szűk írásnál az önbizonytalanság kompenzálásaként támaszkeresést mutat. Az ingadozás labilis szociabilitást feltételez.

I. és II. szélesség

Az árkád a védekezés, az introverzió, a zártság, a kontroll, a biztonságigény egyik legfontosabb mutatója. A szög jelezheti a belső feszültségek miatti agressziót, de az érzelmi megközelíthetetlenséget mindenképp. A füzér az alapvetően nyitott személyiség jellemzője, de a fent említett változatai önállótlanságot, támaszkeresést, félénkséget, elfojtott érzelmeket, sebezhetőséget sejtetnek.

ductus

A kötetlenség állandó külső kontrollt, óvatosságot, megfontoltságot feltételez; analizáló hajlamot jelöl, azaz különös figyelmet fordítunk a részletekre, nagy fontosságot tulajdonítunk nekik - például ismerkedéskor minden egyes mondatunkat megfontoljuk -, ezáltal a viselkedés mesterkéltté, akár paranoiássá válhat, a kapcsolatteremtés nehézkessé, az alkalmazkodás kényszeressé.

kötetlenség

A szorongó oválok elsődleges mutatói a zárkózott, gátolt, félénk, feszélyezett, befelé forduló, kapcsolati problémákkal küzdő személyiségnek; ha az oválok szélessége váltakozik, az elégedetlenséget, labilitást, én-érzet válságot jelöl. Az ovál tiszta íve a pozitív énkép, az egészséges önbizalom egyik feltétele: minden szabálytalanság sérülést jelent e téren. A zárt oválok tovább erősíthetik a zárkózottság, a nehezen megközelíthetőség bizonyosságát. A rendhagyó helyen lévő nyomás félelmet jelez a térszimbolikának megfelelő életterületek irányából. Az a és o méret- és dőléskülönbsége az ön- és a külvilág értékelésének (vélt) eltérését jelentik - az eltérő dőlés talán még kifejezőbb, szembetűnőbb, mint a méretkülönbség. A duplafalú ovál azonos a nagyfokú megközelíthetetlenséggel.

Az a és o eltérései, duplafalú oválok

A változó magasság a döntésképtelenség jele. A tapadó felső hurkok túlzott fegyelmezettségre, gátlásokra, bizalmatlanságra utalnak. A hurkos hurok minden zónában erős elzárkózást, megközelíthetetlenséget bizonyít.

Felső hurkok

Elégedetlenséget, ingatag önbizalmat, túlzott kontrollt jelölhet más jegyekkel együtt.

A rövid alsó hurkok gátoltságot, a biológiai ösztönök elfojtását jelzik, amit az alulkötöttség csak megerősít. A tapadó és sovány alsó hurok kontrollt mutat, aminek oka a gátlásosság: leplez, elfojt, nem dolgoz fel, nem él át teljességükben ilyen élményeket a személy. A csomós, horgas hurokból gátló, feldolgozatlan, negatív élmények befolyásoló hatására következtethetünk. A hurkos hurok azonos a megközelíthetetlenséggel (mint korábban is). A szublimáló alsó hurok bár levezetett, de nem a megfelelő, természetes helyen kiélt, megélt energiákról, élményekről számol be: hosszú távon feszültséget kelthet.

Alsó hurkok

A kezdővonalak megléte baltendenciás jelenség: átgondoltságot, óvatosságot mutat. A felső zónából érkező kezdővonal tervszerű, tudatos viselkedést feltételez, nem természeteset. Az akadályoztatva induló kezdővonal hezitálást, latolgatást, bizonytalanságot, nehézkes kezdeményezést, szorongást jelezhet.

A végvonal hiánya szintén baltendenciás jelenség: fékezett előrehaladást, gátlásosságot és bizalmatlanságot feltételez. A balsodrású végvonal jelezhet önellenőrzést, mesterkélt, visszahúzódó viselkedést, semmiképp nem nyílt, természetes kapcsolatokat. A szóvégi árkád és a mély girland szintén felvett magatartást, a belső én titkolását mutathatja.

Végvonalak

Az alacsony áthúzás alacsony önértékelést, gyenge önérvényesítést mutat. Az áthúzás ilyen horizontális helyzete pontosságot, óvatosságot, gátoltságot, konfliktuskerülést, túlzott (védekező) kontrollt jelez. A lefelé lejtő vonalból pesszimizmusra, elbátortalanodásra következtethetünk. A domború áthúzás az elzárkózás, védekezés jele. A kettőzött áthúzással a személy túlbiztosít, túlságosan óvatos és kontrollált, folyton erősítenie kell magát.

Lefelé jeltő, kissé domború t-áthúzások

A horizontális elhelyezkedés fékezettséget, lassúságot, megfontoltságot, a múltban való időzést jelenti; az ilyen vertikális pozíció gyenge összefüggés-felismerő képességet mutathat. A hosszú ékezet túlzott kontrollt jelez. A balra hajló vesszőből autonómiára, kontrollra, de jövőorientációra, nyitásra nem következtethetünk. A felülről nézve árkádos ékezet védekezést, bizalmatlanságot, elzárkózást sejtet.

Ékezet

A fiziológiás jobbdőléstől eltávolodó, mindenféle balra irányuló tendencia az akarati irányítás erősödését jelzi; ezáltal a viselkedés irányított lesz, nem spontán és természetes; az érzelmek gátoltak, hiszen tudatosan akarjuk vezérelni őket; az ösztönök, indulatok felett uralkodni igyekszünk; szociabilitás szempontjából a dőlésszög növekedése (balra hajlás) az elhatárolódás, elmagányosodás, a nehézkes kapcsolatteremtés jele. A zónánkénti más dőlés mindenképp kiegyensúlyozatlanságot jelez; különböző mértékű energia-befektetést az egyes területeken, ami kizárja a harmonikus személyiséget.

Dőlés

A kis nyomaték passzivitást, a lelkesedés, a kezdeményezőkedv hiányát jelöli. A rendhagyó nyomaték kapcsolati zavarra, érzelmi labilitásra, elfojtásokra, mesterkéltségre utal, nem tisztánlátásra.

Eltolt nyomás

A formahangsúly azonos a külső kontrollal, a távoli én-ideállal. Az érzelmi, emberi kapcsolatok koreografikusak, felületesek, sekélyesek. A konvenciók és mások elvárásai fontosabbak a belső értékeknél.

Formahangsúly

A regresszív írás a passzív, lefékezett, célszerűtlen alkalmazkodású, belső labilitással küzdő személyiség iskolapéldája.

Én-beszűkítés, introverzió, gátoltság, passzivitás, érzelmi zártság, erős figyelemkoncentráció, kudarckerülés, vezetettség-igény, ösztönök leplezése - mindezek elsődleges vizsgálati szempontja a balsodrás. Balkezeseknél jóval enyhébben kezelendő!

Balsodrás

Nincs egyensúly a felettes és az ösztön-én között, a szociabilitásban, az érzelmi életben, az energiák elosztásában, az objektív-szubjektív vonatkoztatásokban.

A két véglet egyike sem pozitív. Jelezhet merev, rugalmatlan, gátolt, rögeszmés, akadályozott személyiséget (saját maga beszabályozásával védekezik: minden megszokott, menetrendszerű, tudatos, nem váratlan) vagy éppen a hangulatváltozások rabját, alkalmazkodni, dönteni nem tudó, rapszodikus, hirtelen negatív változásokra hajlamos embert.

Szabálytalanság

3/4. rész

* balról jobb kézre átszoktatott, ** ambidexter

A gátoltság és a bal kéz dominanciájának együttjárását még a tíz (túl kevés!) vizsgált személy mutatói is jól láthatóan jelzik: ahogy csökken a bal kéz használatának erőssége, úgy csökkennek a gátoltsági arányok is.

Két ponton, két személy esetén törik meg a tendencia:

▪ A 3. vizsgált személy ambidexter. Írásra mindkét kezét használja (pl. az iskolai füzet spirálozásától függően), de a tanult és ösztönös kézmozdulatok összességét figyelembe véve jobbkeze dominál 86,6%-ban. Gátoltság szempontjából az előkelő 2-3. helyen áll.

A kétkezesség "eldöntetlenséget" jelent féltekei szempontból. Az ilyen gyerekeknél - bár nem feltétlenül, de - több és sokféle fejlődési, tanulási zavar alakulhat ki, amin a fejlesztő pedagógusok úgy próbálnak segíteni, hogy korrekció során igyekeznek valamelyik irányba "eldönteni" a kezességet. A duktort ilyen szempontból nem ismerem.

További vizsgálatok során talán arra is fény derülne, hogy a 3. vizsgált személynél kereszteződő grafikonok nem jelentenek ebben az esetben sem ellentmondást vagy kivételt. Valószínű, hogy a gátoltság attól is függ, hogy a személy egyik féltekéjét jelentősen nem használja. Magasabb lehet a gátoltság az erős bal- illetve az erős jobbkezeseknél, akik a másik kezükkel nagyon ügyetlenek, suták (hisz a két félteke jó együttműködése az ideális). Ebben az esetben a grafikonok kereszt-alakot vennének fel: az erős jobbkezesség felé újra emelkedne a gátoltság görbéje. A pszichológiai-idegrendszeri háttér szerint mégis az erős balkezesek lennének a legmagasabb gátoltsági szinten a jobbfélteke ilyen beállítottsága miatt.

▪ Az 1. vizsgált személy volt a legproblémásabb a tíz eset közül. Gátoltságban első mind a Szondi-teszt, mind a grafológiai elemzés szerint. A Szondi-teszt nagy arányú (klinikailag kezelendő) depressziót és szuicidum-veszélyt diagnosztizál, a grafológiai elemzésemben is életérzés-válságot állapítottam meg. Ekkora mutatók a lelkileg-pszichikailag egészségesnek mondható embereknél nem fordulnak elő. Esetleg e helyzet kialakulásában játszhatott szerepet jobbféltekei dominanciája - annyiban, hogy hajlamossá, érzékenyebbé tette őt az ide vezető hatásokra -, de sokkal valószínűbb, hogy szocializációs fejlődésének zavarára kell következtetnünk.

E két kirívó esetet kihagyva az összehasonlító grafikonokból sokkal egyenletesebb együttjárás állapítható meg:

Levonható tehát a következtetés: a viselkedéses gátoltság mértéke annál nagyobb, minél inkább domináns a jobb agyfélteke.

* balról jobb kézre átszoktatott, ** ambidexter

A Szondi-teszt alapján számított gátoltság (szorongás, depresszió, általam vizsgált konstellációk) és a grafojegyek szerint megállapított gátoltsági mutatók összehasonlításánál a grafikon a grafológiai gátoltság szerint rendezve mutatja a vizsgált személyeket.

Ebben a viszonyításban a grafikonok együttjárása két, a bal kézről jobbra átszoktatott személyek (7., 10.) esetében törik meg.

A 7. és 10. vizsgált személy tanítóként dolgozik; munkájukból kifolyólag írásuk egyedisége nem mutatkozik meg egészen. Ezeknél a személyeknél a grafológiai elemzés torzíthat - legalábbis a gátoltság mértékét illetően. Ismét beigazolódott, hogy a tanítók sztenderdhez közeli írásáról óvatosan kell megállapításokat tennünk. Esetükben a Szondi-teszt eredményei reálisabbak.

Összegezve mégis megállapítható, hogy a vizsgált grafojegyek és Szondi-konstellációk azonos arányú viselkedéses gátoltságot állapítanak meg; a kétféle vizsgálat eredményei alátámasztják egymást.

A 41 vizsgált grafojegy közül kivettem azokat, amelyek kevesebb, mint 4 vizsgált személynél fordultak elő; valamint azokat, amelyek valamelyik csoportban (jobbra átszoktatottak illetve bal kézzel írók) nem fordultak elő. Az így megmaradt 22 grafojegy közül a legmagasabb előfordulást mutatók (legalább 7 fő esetén) kiemelten láthatók.

A viselkedéses gátoltság tehát az alábbi grafojegyeken érhető tetten:

▫ túl egyenes, vagy túl hullámos jobb margó;

▫ tagolatlan vagy ritka sűrűségű írástömb;

▫ ductusa árkád; vegyes ductusnál szög mellett nem lehet extrovertáltságra utaló
más ductusforma; ha füzér, akkor mélynyergű, támasztott szárú vagy szűk;

▫ kötetlen írás;

▫ sovány vagy változó szélességű oválok;

▪ nem tiszta ívű oválok: szöges, csomós, csigás, horpadt, duplafalú;

▫ zárt oválok; eltolt nyomatékúak;

▫ az a kisebb az o-nál és ezek eltérő dőlésűek;

▫ rövid, alulkötött alsó hurkok;

▫ horgas vagy szublimáló alsó hurkok;

▫ végvonal kevés van, ekkor is balsodrású, megtorpanó, árkádos;

▫ a t-áthúzás alacsony;

▫ lefelé lejtő, domború, esetleg kettőzött t-áthúzás;

▫ az ékezetek hosszúak; balról nézve domborúak; felülről nézve árkádosak;

▪ álló, bal- vagy ingadozó dőlés;

▫ lassú sebesség; törések, görcsösség, aránytalanságok, szélsőségek;

▫ balsodrás;

▫ szélsőséges szabályosság vagy szabálytalanság.

A gátoltság mértéke a talált grafojegyek mennyiségétől függ. Az arány jobbkezeseknél jóval szigorúbban kezelendő!

4/4. rész

A balkezesekre jellemző grafojegyeket - Románné Goldzieher Klára, Katona Ágnes és R. Hrutka Irén munkái nyomán - összegyűjtve azt próbálom megállapítani, melyik grafoelem következik csupán a bal kézben tartott íróeszköz fiziológiájából és melyiket eredményezi kifejezetten a jobbfélteke dominanciája? Tíz írásminta alapján tett megállapításaim természetesen csak feltevések.

Azt gondolom, hogy egy balkezes duktor akár a sor fölött, akár alatta vezeti is a tollat, a sor megkezdésekor lehetősége van normál vagy bármilyen sorközt és sortávot választani és írókeze előtt látva a már kész sorokat, a választott méreteket megtartani. A balkezesekre jellemző vertikális zsúfoltságért tehát a jobbfélteke okolható.

A horizontális zsúfoltságért (csökkenő illetve ingadozó szóköz vagy II. szélesség) már inkább a fizika felelős. Az írásirány szerinti jobbra haladásnál a ballal író személy karja, válla hajlító (testhez közelítő) mozgást végez, ami elvileg könnyebb, mint a jobbkezes ugyanilyen célú feszítő (testtől távolító) mozdulatai. Csakhogy a jobbkezesnél az ilyen mozdulatsorban a váll vízszintes mozgásáról van szó, míg a balkezesnél a bal váll függőleges és vízszintes elmozdítása is szükséges: ugyanis, ha nem akarja elmaszatolni írását, meg kell emelnie a papíron nyugvó kezét; míg a jobbkezes az előtte fekvő üres papírlapon mindenféle "esztétikai következmény" nélkül csúsztathatja a kezét. Vizsgált személyeim közül 7 főnél állapítottam meg ingadozó szóközt vagy II. szélességet.

Az előző pontban, a horizontális zsúfoltságnál leírtak érvényesek a hullámos és lépcsős sorvezetés okaként is. Hozzátehető még, hogy a váll emelésével a toll hegye új pozíciójának kijelölésekor nagyobb a hibalehetőség is (háromdimenziós mozgás), mint ha rögzített talajon, emelés nélkül csak csúszik a kar (kétdimenziós mozgás).

Az ereszkedő sorirány főként fizikai eredetű azoknál a balkezeseknél, akik horgas tartással írnak, mivel ők a sor fölött vezetik a tollat, kezükkel takarják az előző sorokat, így nincs lehetőségük folyamatosan viszonyítani. Hagyományos tartásnál, ha a papírt újra és újra nem mozdítja el a duktor, akkor az egyenes sorirány tartásához egyre jobban hátra kell feszítenie csuklóját, viszont a lazább csuklótartás könnyen eredményezhet ereszkedő sorirányt. Csábító megemlíteni azt a párhuzamot, hogy a jobbfélteke negatív emóciókra való hajlamosítása okozhatja az ereszkedő irányt. Valószínűleg nem is hagyható figyelmen kívül. Kérdés, hogy milyen mértékű a hatás?

Duktoraim közül 4 főnél állapítható meg ereszkedő sorirány; a horgas tartású vizsgált személy soriránya pedig emelkedő.

Ahogy már említettem, a sorkezdés szerintem független a kezességtől: sem a bal, sem a jobb kézben tartott íróeszköz nem befolyásolja sem a vertikális, sem a horizontális sorkezdő pozíciót. A bal margó megválasztása személyiségjegyre utal - a jobb margó alakítása ugyancsak -, tehát a lateralizáltságtól (is) függ. Regresszív bal margója van 2 vizsgált személynek, ők mindketten átszoktatottak.

A szaggatottság (kötetlenséget értek ezen) nagyrészt szintén fizikai dolog (balkezesek bal válla általában háromdimenziós mozgást végez, míg a jobbkezesek jobb válla csak kétdimenziósan mozog, így az előbbi esetben a folyamatosság törvényszerűen megszakad); a balkezesek kötetlen írásának értelmezésekor azonban csak enyhébben megítélendő jellemzőként figyelném - nem lehet teljesen fizikai síkra terelni a jelenséget, félrevezető lehet teljesen elvonatkoztatni az én-te-viszonyra következtetéstől.

A kevés lendülethez, az egyenetlen írástempóhoz szintén van némi köze a vállmozgásnak, de nem meghatározó mértékben. A lendülethiány és egyenetlenség (főleg betűn belül) szerintem a rendhagyó dominanciával hozható kapcsolatba: gátoltságtól függ; a személy mennyire hatékonyan alkalmazkodik (a jobbkezes világhoz), milyen mértékű adaptációs képességgel rendelkezik?

Az egyik legkiemeltebben emlegetett grafojellemző mind a balkezesség, mind az én-szűkítés kapcsán. Hiábavaló - és gyanítom: lehetetlen is - lenne balkezesek esetében függetleníteni ezeket. A balsodrás előnyben részesítése balkezeseknél egyrészt fiziológiás eredetű: sokszor a bal kézzel vezetett toll útvonalát rövidítik ezzel, ami jó adaptációs képességre, célszerűségre, lényegfelismerésre utal.

Például az alsó zónás hurkoknál a törzsvonaltól jobbra képzett, hurkot jelző vonal gyorsítja az írómozgást, az olvashatóságot nem zavarja.

Az alulhurkolt t-áthúzást, ahol a hurokterület a törzsvonal jobb oldalára kerül - a jobbkezesek alulhurkolásának analógiájaként szintén értelmezhetjük lendületességként, egyszerűségre törekvésként, a gyors gondolkodás jeleként, hiszen a mozgás folyamatossága a cél.

Az oválok balsodrása fiziológiás és én-szűkítő jegy is egyszerre. A sztenderd szerint az oválok ívképzése jobb felső pontból indul, így kiegyenlített sodrással rajzolható meg a teljes kör vagy ellipszis. Sok balkezes indítja az ovál ívét bal felső kezdéssel, ami a kötővonalat tekintve majdnem negyedkörnyi megspórolt útvonalat jelent, így az ovál "gyorsabb", bár balsodrású lesz. Ez a képzésforma jobbkezeseknél is elfogadott, főleg az o betűnél. Balkezeseknél azért ítélendő meg pozitívabban a jelenség, mivel náluk a domináló bal felé irányuló mozdulat az írókézhez közelít, tehát könnyebb, az ujjak hajlító mozdulatával jön létre, míg jobbkezeseknél a balra irányuló mozdulatok a kéztől távolodók, az ujjak feszítő, így több energiát használó mozgását igénylik.

Balkezeseknél gyakorta előfordul az oválok kanalazó mozdulattal való képzése, még a nem horgas tartással íróknál is. Ez a mozdulat töréspont és irányváltás nélkül képzi a körívet, tehát kevesebb energiát igényel, mint a sztenderd oválképzés. Balkezeseknél pozitív, mert a mozdulat vége az írókéz felé fut ki, azaz hajlító (könnyű) ujjmozgással ér véget. Ugyanez jobbkezeseknél feszítő mozgással befejeződő folyamat volna, aminek energiaellátása (így az energizáltság megszüntetése is) több izommunkával jár.

Tehát balkezeseknél a balsodrás önmagában nem értelmezhető jelentős mértékű én-szűkítésként, csak más erre utaló jelekkel együtt (például szögesedés, szűkítések).

Az enyhe baldőlés ugyanúgy fiziológiás (természetes, kényelmes) a hagyományos tolltartású balkezeseknél, mint ellentétesen jobbkezes társaiknál. Horgas tartásúaknál a jobbdőlésen sem kell csodálkoznunk. Minden sztenderdtől eltérő, 75° - 110° fokon túli szöget pedig a dőlés hagyományos értelmezése szerint kezelhetünk.

A balkezesekre jellemző az álló írás - ezt másképp fogalmazva: a balkezesek nagyobb százalékánál működik erős akarati irányítás -, nem a jobbfélteke hatásának mondanám, inkább a rendhagyó dominanciát ellensúlyozó viselkedésnek. A jobbfélteke az ösztönöket helyezi előtérbe, az irányítatlan vágyakat, melyek kielégítését a szocializáció folytán kialakult felettes én korlátozza. Erős vágyak szabályozásához pedig erős akarat kell.

Szemeréné Kiss Györgyi hatásosan fogalmazta meg megfigyeléseit: napjainkban észrevehető, hogy az írások dőlése balra tendál, jobbkezeseknél is egyre kevésbé gyakori a jobbdőlés, ami szociabilitás szempontjából az elmagányosodás folyamatát jelzi. Azon túl, hogy elgondolkodtató, az elmélet összecseng a jobbféltekei dominancia hatásaival.

A zónánként más dőlés kérdésében horgas tartásúaknál az alsó zóna gyakori erős jobbdőlését figyelték meg, amit a balkezes könnyed hajlító mozgással hoz létre. Egyébként jól kontrollált írásban ez a könnyelműen eleresztett mozdulat szerintem arra utal, hogy a duktor ösztönei felett kevés uralmat akar/képes gyakorolni, esetleg orális típusú ember.

Hagyományos tartásnál az alsó zóna fokozott baldőlése gyakori a balkezeseknél, ami viszont feszítő, nehéz mozgás eredménye. Ismét az egész írás kontrolláltságához, illetve az alsó zóna egyöntetűségéhez viszonyítva a hirtelen, erős baldőlés én-központú ösztöntörekvéseket jelöl, öncélú és kifejezetten irányítani akart/tudott ösztönös vágyakat, analitást.

Az alsó zóna bármely szélsősége az ösztönélet zavarát jelzi; ez a terület a balkezesek számára pedig különösen ingoványos.

Hagyományos tartású balkezeseknél a sor végére fokozódó dőlésnek mechanikai magyarázata van: ha a balkezes tartani akarja az általa kijelölt sortávolságot és irányt, valamint a lapot nem mozdítja el minduntalan, akkor a sor vége felé közeledve egyre inkább vissza kell feszítenie csuklóját, hiszen különben sorai ereszkedni kezdenének. A visszafeszített csukló okozza a fokozott baldőlést.

Horgas tartásúak a kanalazó mozdulat miatt kezdhetik az ovál ívét alul, így törvényszerűen jöhet létre alsó nyitás - ezt nem nevezhetjük őszintétlenségi jelnek! Viszont szembetűnő az ilyen ovál-kezdés eltérése a sztenderd jobb felső pozíciótól, valamint ilyen mozdulat után vagy megszakad az írás folyamatossága vagy egészen rendhagyó módon köti az ovált a következő betűhöz. Az eredmény kötetlenség vagy jelzésértékű csonkítás.

Az is előfordulhat, hogy a horgas tartású duktor igyekszik sztenderd helyről indítani az ovált, ami könnyen csigavonalat eredményezhet - ez a grafojegy fiziológiás eredetű, nem pedig nárcizmus.

Horgas tartás, csigás oválok

Hagyományos tartásúaknál a kanalazó mozdulattal képzett ovál esetén az alsó nyitást túlzásnak tartom; számomra a baloldali (kissé lenti) nyitottság elfogadható és ez szintén csupán fizika.

A hangsúlyozottan alsó ovál-nyitás, a sztenderdtől való ekkora eltérés, amit a bal kéz fiziológiája sem támaszt alá maradéktalanul, szerintem jobbféltekei hatás: labilis ösztönterületre, esetleg kifejezett ösztöni irányításra utal.

Az ovál szögesedése mindenképp a gátoltság jele - kezességtől függetlenül. A kutatások szerint ez a jelenség balkezesekre jellemzőbb! Vizsgált személyeim közül 7-nél állapítottam meg horpadt vagy szöges, tehát nem ép ívű ovált.

8. A t-áthúzás iránya, alulhurkolt t-áthúzás, árkád a t előtt, nagy T fordított mozdulatiránnyal, balra eltolt áthúzás.

Az áthúzás irányát tekintve az írókéz felé húzott, hajlító mozdulat könnyebb, mintha balról tolná a balkezes az áthúzást. Az, hogy ez a mozdulat átszoktatottakra is jellemző, jobbféltekei hatásra utal, de ez utóbbira fiziológiai magyarázatot nem tudok.

A balra helyezett t-áthúzás csak következménye a jobbról indított mozdulatnak, ami a t törzsvonalának bal oldalán ér véget (legalábbis arrafelé tart), ami hajlító, könnyed mozgás, tehát nagy az esély a hosszabb "végvonalszerű" kifutásra. Ha a t-áthúzás egyébként hagyományos irányú, akkor is az induló pozíció elfoglalásához a bal kéz hajlító mozdulata kell - valószínűbb a kézhez közelebbi kezdés.

Az alulhurkolt t-áthúzásról már esett szó a balsodrás kapcsán.

A nagy T fordított mozdulatiránya a kis t alulhurkolásának analógiája. Paráfként kezelve óvatosan értelmezzük önvédelemként, csak más megerősítő jelekkel együtt!

Aláírás, a keresztnév: Tamás

Jellemző az árkád a t előtt, még rejtett balkezeseknél is - erős jobbféltekei hatást sejtet. A t ilyen kezdővonala kezdő árkádként is felfogható.

9. Alulról induló felfelé tolt ékezet, balról nézve homorú ékezet, saját betűbe beleszőtt ékezet,szóvégi balról bekötött ékezet, az ö ékezete hullámos (nem feltétlenül egybeírt).

Az alulról indított ékezet mindenképp energia-megtakarítást jelent, főként ha kanalazó mozdulattal képzett vagy bal oldalon induló-záródó ovál fölé kerül, de sztenderd oválképzésnél is - mozgási útvonalat spórol. Balkezesnél az ékezet indítási pontja függ attól is, hogy mikor teszi ki őket: a teljes szó leírása után vagy menetközben? Szerintem jó variációs képességre utal, ha a balkezes vegyesen alkalmazza az alulról illetve felülről indított ékezeteket. Kezességtől függetlenül az alulról kezdett ékezethez feszítő mozgás kell, így energiát pazarolnánk.

A jobbkezeseknél is ugyanannyi érv és ellenérv szól az alulról indított ékezet mellett és ellen, ők mégsem használják ezt (jellemzően?). Tehát nagy valószínűséggel a jobbféltekei túlműködés következménye. Miért? A válaszomat kissé elrugaszkodottnak érzem, válasznak is túlzás nevezni, talán csak szabadon asszociálós gondolatmenetnek: az alulról indított, felfelé szúró ékezet "támadás" az intellektuális irányítás felé (hisz hasonlóan magyarázzuk az oválba vágó ékezetet), mivel a jobbfélteke nagyon is ösztönös viselkedést generál, ellentétben a racionális balféltekével; a felfelé szúró ékezet így akár konfliktust is jelezhetne, az ösztöntörekvések és a racionalizált magatartás feszült különbözőségét.

A balról nézve homorú ékezet csak következménye az ékezet alulról indításának: a toló mozgás feszítő izommunkája távolít a bal kéztől, ezért a köríves mozgást követve homorú lesz (kezességtől függetlenül az írókéz felől nézve homorúbbak lesznek a feszítő mozgással képzett vonalak).

A saját betűbe beleszőtt és a szóvégi balról bekötött ékezet pozitív jelenség: jó kombinatív és asszociációs készségre utal, ahogy jobbkezeseknél is. Kivitelezésük csak azt jelzi, hogy a duktor kihasználja bal kezének lehetőségeit.

Az ö hullámos pontjait a toló (feszítő) mozdulat okozhatja: bizonytalanabb, több energiát igénybe vevő, mint a jobbkezesek húzó (hajlító) mozgása. Ugyan enyhébben ítélendő meg, de mindenképp utal a mozdulat kontrollálatlanságára.

Az sem mindegy, hogy melyik pontot teszi ki elsőként. Az alábbi ábrákon az 1. és 2. esetén az írásirány szerinti második ponttal kezdi az ékezetet a duktor. Az 1. ábra hullámos ékezete így megfelel egy jobbkezes hasonló ékezetének, labilis vagy rugalmas gondolkodásra utal.

Balkezeseknél akkor jelzésértékű az elefántormány, ha egyébként az árkádnak ellentmondó ductusformát használ (girlandos kötést alkalmazva úgy logikus, ha a végvonal is füzéres). Balkezeseknél az árkádos, megtorpanó (a megtorpanást a szóköz képzése miatt a kar felemelése magyarázhatja), sőt az alsó zónába érkező végvonalhoz a hajlító mozdulat miatt kevesebb energia kell, mint a füzéres vagy fonalas kifutáshoz.

11. A gy betű g és y-ja közötti árkádos kötés.

Ezt az irányváltás nélküli, útrövidítő, gyorsító mozdulatot sok jobbkezes is alkalmazza. Akkor lehet jelzésértékű, ha ezt a csonkítási formát máshol is alkalmazza, többször előfordul szavakon belül az árkádos kötővonal, főleg árkádos kezdővonallal - visszahúzódásra, nehezen oldódásra következtethetünk.

12. Eltolt nyomaték, például az alsó zónás hurkok felszálló ágán, a d ováljának felső ívén.

Az írásmozgás összetevői közül az ingamozgások, azaz a csuklót igénybe vevő fel- és lefelé történő mozdulatok ugyanolyan irányúak bal- és jobbkezeseknél - elvileg, ha a sztenderd betűformálást követi a balkezes. Eltérés lehet például az ékezetek alulról indítása, vagy a kanalazó oválképzésnél is fordított a törzsvonalak képzése. A haladó mozgásoknál (jobbra-balra) azonban minden mozdulat ellentétes szerepű izmokat dolgoztat: ugyanazt a betűelemet a balkezes feszítő, míg a jobbkezes hajlító izmokkal végzi. Kivétel persze ebben az esetben is lehet, ha eltér a sztenderdtől a balkezes,: a t-áthúzás jobbról indítása.

A valószerűtlen alapesetet tekintve, amikor a balkezes a sztenderd betűformálást követi, a nyomás természetes módon tükröződik. A függőleges vonalaknál változatlan marad a nyomaték, de a vízszintes kiterjedésű (szimmetriatengellyel bíró) betűelemeknél (például ovál, hurok, füzér, árkád) tükröződik a nyomás.

Ha eltér a balkezes duktor a sztenderdtől - amit majdnem biztosra vehetünk -, az azt jelenti, hogy jól működik adaptációs képessége. A nyomatékot olyan helyekre fogja helyezni - teljesen jogosan -, ahol hajlító izmait működteti. Az a nyomaték-eltolódás bír információértékkel, amely nem a kéz fiziológiáját követi, ahogy jobbkezeseknél is. Például, ha a t-áthúzása erősebb a törzsvonalánál, az kezességtől függetlenül dominanciaigényt jelöl; de az áthúzás jobbra illetve balra vastagodását át kell fogalmaznunk a mozdulat vége felé vastagodásra: a jobbról indított balra vastagodó áthúzás balkezesnél is növekvő agressziót jelöl.

Összefoglalva a rendhagyó dominancia okozta grafojeleket:

▫ vertikális zsúfoltság;

▫ baltendenciás bal margó, bal felé tendáló tömb;

▫ elefántormányos végvonal (merőben más ductus mellett);

▫ árkádos kötés betűk között (pl. gy-ben, i előtt, t előtt, stb.);

▫ alulról indított ékezet;

▫ álló írás;

▫ zónánként más dőlés (alsó zóna többitől való eltérő dőlése);

▫ oválok szögesedése;

▫ t-áthúzás fordított iránya.

Lehet némi jobbféltekei hatás, de óvatosan kezeljük az alábbiakat:

▫ ereszkedő sorirány;

▫ szaggatottság, kevés lendület;

▫ balsodrás;

▫ alul nyitott ovál.

Az eddigiekből az a következtetés vonható le, hogy balkezesek gátoltságáról vagy bármely más személyiségjegyéről csak azután mondhatunk helytálló véleményt, ha alaposan megnézzük, melyik írásjegy milyen mértékben függ a balkezes írás fiziológiájától? Ha a balkezes mozgás mechanikájának, a legkisebb energiafelhasználás elvének megfelel a betűalakítás, akkor jelentsen bármilyen "negatívumot", szélsőséget egyébként (például erős introvertáltságot), csak több szempont szerinti beigazolódás után ítélkezzünk, de a jobb agyfélteke hajlamosító hatásait se hagyjuk figyelmen kívül.