Publikációk

Oktatóink, hallgatóink, külsős szakemberek, szakértők cikkeinek adunk teret itt.Sok érdekes témáról olvashat, letölthető formában.

Online jelentkezés

Online jelentkezés

KAMASZKOR ÍRÁSVÁLTOZÁSAIT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK  A GRAFOLÓGIA ÉS PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN

VISELKEDÉSI PROBLÉMÁK
DROG

Kamaszkori viselkedésjellemzők, írásváltozás

A személyiség fejlődése születéstől kezdve több szakaszon megy keresztül. 6-7 éves kortól a lelki és tudatfejlődés mellett a gyermekek iskolába kerülésével az új szociális környezetben a felelősségvállalás fontos szerepet kap, miközben meg kell tanulni az együttélés szabályait. Ezek a tényezők viselkedésváltozást idéznek elő, ami aztán folyamatosan változik a serdülő és kamaszkor elérésével is. A fiatalok nem találják helyüket a világban, bizonytalanok. Feszültek. Nem tudják, hol a helyük. Már nem kisgyermekek, de nem is felnőttek, miközben a hormonok dolgoznak. Nincs reális Én-kép, ezért vívódnak. A szülők példaképei legyenek, vagy szembeforduljanak, ütközzenek?
A kiegyensúlyozatlanság, érzelmi ingadozások és a szülőkről való leválás beletartozik a pubertás szakaszába, s teljesen normálisnak számít. Kialakulnak a nemi szerepek, az intimitás. Az elégedetlenség, az Én-ideálra törekvés miatt a kamaszkort konfliktusok sorozata jellemzi.
Erre az időre a kézírásuk is automatizálódik, de egyéniségük, személyiségük változásával együtt változik. A kamaszok nagyobb százaléka a sablont, a kisiskoláskorban megtanult írást sajátosra, egyéni írásmódra változtatja.
A sablonírást megtartani akarók szabály és hagyománytisztelők, akik kevesebb kamaszos problémával küszködnek. Megmaradnak a sablonos írás mellett, csak magasabb színvonalon használják. Az írásokban megjelennek az állandó változások, a szabálytalanságok, ami teljesen elfogadható és normális.
Általában a magasabb színvonalú írások a mentálisan is fejlett kamaszok személyiségekre jellemzőek, az írásukat pedig az alábbiak jellemzik:
- kisebb lesz a nyomaték
- gyorsul az írás dinamikája, ezért egyéni formák, variációk jelenhetnek meg
- gyakori a kötésmódok változtatása
- váltakozik az írás dőlése
- változnak a betűméretek, 
- betűdíszítések, plusz vonalak megjelenése
- az írás kötöttsége nem változik
A sablonírást szétfeszíteni akaró kamaszok viselkedésére a nyugtalanság jellemző, általában ők az éretlenebbek, mentálisan fejletlenebbek, ezért az írásukra:
- a szabálytalanság mellett a fellazulás, a széttöredezettség jellemző
- hirtelen irányváltoztatások miatti szögesedések
- áthúzások, javítások
- vonalmegszakadások, megtorpanások
- az alsó zónában a betűszárak hosszúak, esetleg kampósak, hurok nélküliek
- megjelenhet a kötetlen (nyomtatott) írásmód, amely a viselkedés elrejtésére szolgál

A kamaszírások főbb szimbólumai:
A hetedik - nyolcadik osztályosok írásában előkerülnek a tudattalan szimbólumok. A fiúk írásában általában a felső zóna nyúlik meg, a felső zónás hurkok teltek, az álmodozás, a kreativitás előtérbe kerülését mutatja. Az írás dőlésére az álló vagy balra dőlt irány jellemző. A szexualitás fejlődésével a g betűk hurkainak változása a felnőtt korig nyomon követhető.

a g betű kampós szárai a serdülőkor vágyott, de meg nem élt szexualitását tükrözik, melyek a fejlődéssel felnőtt korra teljes, bezárt hurokká alakulnak  át.

A serdülő lányok írását is alakíthatják a tudattalan szimbólumok. A fészekforma, a gömbölydedség a nővé válási folyamatukat tükrözi.

A jobbra dőlő írás inkább a lányokra jellemzőbb, ami a szociabilitás iránti érzékenységüket, érzelemvezéreltségüket mutatja. A teljes nővé alakulás folyamata a g betűk hurkain szintén látható.
Ha alkalmunk van hosszabb időn keresztül tanulmányozni, figyelni az írás fejlődését a serdülő és kamaszkorban, megfigyelhetjük hogy az írásuk szinte 4-6 havonta megváltozhat. Ez azzal magyarázható, hogy csaponganak, keresik önmagukat, ezzel örökösen változik Én-képük, hogy megteremtsék az ifjúkorhoz nélkülözhetetlen barátság, szerelem, szexualitás alapjait.

DROG

A drogfogyasztás szakaszai Magyarországon:

A XX. század végére a kábítószer élvezete gyors sebességgel haladt előre. A hetvenes években a nyugtató alkohollal való használata volt elterjedt, szegényebb rétegekben az oldó- és ragasztószerek, lakkok belélegzése. A nyolcvanas években aztán a szabaddá vált utazásokkal először csak lerakó és elosztó helyként használták országunkat, később pedig rohamosan alakultak meg a terjesztő- és vevőkörök is. 
A XXI. század elejére Magyarország is tranzit országból drogfogyasztóvá vált. Sajnálatos módon olyannyira, hogy már az általános iskoláskorúak körében is terjed kipróbálásuk, egyre alacsonyabb korú gyermekek élnek vele rendszeresen. A kábítószer és a vele járó bűnözés pedig a rendőrségi adatok alapján is arra utal, hogy a jelenség nem torpant meg, a fiatalok érintettsége és veszélyeztetettsége sajnálatos módon tovább fokozódik.
Számos fiatalt már az utcán csábíthat az ajánlat. A középiskolák, de már az általános iskolák legtöbb osztályában is vannak füvezők, bulikon pedig körbejár a füves cigaretta. Azok a szülők, akiknek a gyermekei még nem próbálkoztak kábítószerrel, ugyanúgy kihívás elé vannak állítva, mint azok, akik egyszer csak felfedezik, hogy gyermekeik már régóta rendszeres fogyasztók.

Hogyan jut a drog a szervezetbe?

- szájon keresztül: bélyeg, por, tabletta, folyadék
- belégzés útján: cigaretta, porszippantás, oldószer, ragasztó
- injekcióval - bőr alá vagy vénába fecskendezve

Figyelem! Ha a gyermeknél gyakoriak a koncentrációs zavarok, iskolai teljesítménye egyre romlik, mindig zárva a szobája, teljesen kicserélődik a baráti köre, akkor fokozott figyelmet kell rá fordítani! Számos fiatalt megkérdezvén, miért is kóstoltak bele legelőször a kábítószerbe, a leggyakoribb válasz a következő volt:  "kíváncsiságból." Fiatalok első kábítószerélményének ugyanilyen gyakori okaként szokták említeni a csoportnyomást.
Nagyon ritka az, hogy egy idegen drogárus vesz rá valakit  pl. a marihuána kipróbálására. Rendszerint barátok vagy kollégák kínálják a tinédzsernek az első füves cigit.

A serdülő és kamasz fiatalok a forradalmi átalakulásuk szakaszában kezdenek elhatárolódni szüleiktől, s próbálják kialakítani saját véleményüket és értékrendjüket. Ekkor számukra mindenekelőtt a kortársaik egy csoportjával való azonosulás a fontos. A kialakult klikkekben gyakran bizonyos normák uralkodnak, pl. hogy milyen "cuccok" számítanak menőnek, milyen zenei stílust kell szeretni, hogyan, mivel kell eltölteni  a szabadidőt.  Ezek a nézetek meghatározzák a fiatalok drogokhoz való viszonyulását is. Aki bele akar tartozni a csoportba, annak alkalmazkodnia kell a  "házszabályokhoz".

Ezek a közös dolgok:
- egyrészről egy csoporthoz való tartozás és elfogadás kellemes érzetét váltják ki
- másrészről nagy nyomássá, teherré  tudnak válni. Minél önállótlanabb és bizonytalanabb egy serdülő, annál nehezebb ellenállnia a csoport diktálta kényszernek.


kábítószert tartalmazó kapszulák

Tiltakozás
Olykor azért nyúlnak a serdülők kábítószerhez, hogy tudatosan vagy tudat alatt elhatárolódjanak a felnőttek világától. Provokatív viselkedésükkel védekeznek az uralkodó életelvek ellen, melyek elkopottnak, túlhaladottnak tűnnek számukra.

Mámor
A kábítószer mámorító hatásával könnyebb az egyébként meglévő határok átlépése. Könnyebb eljutni egy új, addig nem ismert kábulatba, s a lét hétköznapiságából való kilépéssel repülni egy álomszerű világba. A kábítószert fogyasztó fiatalok több időbeli  szakaszon mennek keresztül, mire függővé válnak.


" Amikor a lány eloször ment haza egy buliból üveges szemekkel, a szülők azt hitték, hogy a kelleténél egy kicsit többet ivott. Később ez az állapot hét közben is egyre gyakoribbá vált. Akkor még nem tudták, amit ma már igen: A LÁNY DROGOS. "És ezen a pofon már nem segít."
Anonymus writes

A drogfüggőség kialakulási folyamatának lépései:
1. Kipróbálás kíváncsiság, biztatás hatására
2. Szokásról beszélhetünk, ha többször ismétlődik a folyamat (Diszkóban, bulikban, stb.)
3. Visszaélés, ami már rendszerességet von maga után
4. Függőségről beszélünk, ha a szokott adagot meg kell emelni, ahol már az önkontroll is elveszik.
5. Elvonási tünetek megjelenése

A gondos szülőknek oda kell figyelni a kamaszok lelki problémáira. Amikor már az érzelmek szélsőségeivel szembesülnek (ami lehet szenvedélyesség - szorongás - bezárkózás, stb.) fontos felderíteni a kamaszok viselkedését befolyásoló okokat, ugyanis az említett szélsőségeket kábítószer fogyasztása is okozhatja.  Nem szabad megvárni, hogy a kamaszok lelki problémáit a drog oldja meg! Ha késő a szülői odafigyelés, szakember segítségét kell igénybe venni!

Testi tünetek:
- sápadt, elszíneződött arc, beesett mély szemgödrökkel
- a tekintet megváltozik, az átlagosnál tágabb vagy szűkebb pupillák
- a tekintet merevvé válik
- alkoholszag nélküli bódultság, néha oldószerre emlékeztető szag
- imbolygó járás
- gyakori hányinger, hányás, étvágytalanság
- testsúlycsökkenés, erős fogyás
- bőrön kétes eredetű tűszúrások
- állandósult kivörösödött szemek, torokfájás, száraz köhögés
- az alvási és evési szokások gyökeres megváltozása

Lelki tünetek:
- feltűnik a közömbösség azon dolgokkal szemben, amelyek addig az érdeklődés középpontjában álltak
- jellemzi a pesszimista hangulat, a reménytelenség érzése, a kedvetlenség, amely idegességbe, nyugtalanságba csap át
- ellenséges, goromba viselkedés
- néha a legalapvetobb dolgokat felejti el, beszéde összefüggéstelen, akadozó
- a teljesítőképessége megváltozik, a koncentrálóképesség csökken
- indokolatlan fáradtság jelenik meg,  gyors kimerülés
- víziók, hallucinációk
- romlik a teljesítőképesség
- az emberi kapcsolatok megromlása
- zárkózottság, elszigeteltség
- tiltakozó magatartás 
- gyakori depressziós rohamok
- eltávolodás a barátoktól, új baráti társaság keresése
- bűnözések bevállalása, lopás, rendszeres hazudozás, a szeretteikkel való kapcsolat megszakítása, felrúgása

Mit tehetünk tehát:
Az alkalmi fogyasztók felismerése a legnehezebb, míg a függőségben élőknél már szemmel látható jelek vannak. Sajnos a kettő közé éles határ nem vonható, mivel az alkalmi fogyasztókból kis idő múlva már folyamatos kábítószer élvező lesz, mikor már a szerhez hozzá kell jutni, bármi áron.
A lelki függőséghez testi függőség is társulhat. Oly mértékben hozzászokik a droghoz, hogy a feladatát csak akkor képes ellátni, ha rendszeres fogyasztóvá vált.

"A grafológia tudománya az élet számos területén hatékony segédeszköz az értők kezében." A drogfogyasztók személyiség és viselkedés változásával megváltozik a kézírásuk is.

A drogfogyasztók kézírása

A mentális életük megváltozása miatt:
- lassú, tagolatlan az írás
- utólag beírt margók
- nem a megszokott laptartás
- összeakadó sorok és betűk
- sorirány ingadozó  vagy cseréptört
- váltakozó szótávolságok
- nagy mértékű dőlésingadozások
- sovány és rövid felső hurkok
- átfirkálások, javítások
- durva helyesírási hibák, ékezethiányok


LSD hatása a kézírásra

Az Én-kép felbomlásával:
- aránytalan, változó nagyságú nagy kezdőbetű
- egyenetlen, szabálytalan középzóna
- bal oldalon záródó oválok, melyek horpadtak, csomósok
- balra csúszó írástömb
- gátolt, görcsös vonalvezetés
- balról jobbra lefelé tartó sorok, áthúzások  és aláírás


Marihuana hatása a kézírásra

Az érzelmi változások miatt:
-
a betűkön belüli elemek dőlésingadozása
- időnként kicsapó felső és alsó zóna
- a középzóna képzeletbeli alapvonalról elugró betűk
- sorirány ingadozó vagy cseréptört
- egyenetlen nyomaték, egyenetlen vonalvezetés
- rossz betűillesztések, csomósodások, pacák a mázolt típusú vonalakon


ópiátok hatása a kézírásra

Kedves Szülők!

Ismerik Önök fiaik vagy lányaik osztálytársait és barátait? Szívügyük az, hogy olyan családban, csapatban, társaságban, baráti körben tartózkodjanak gyermekeik, amelyek egészséges értékeket képviselnek?
Ha a kamaszok megtapasztalják, hogy mindig és mindenkor áll mellettük valaki, akire számíthatnak, akiktől őszintén kérdezhetnek, érdeklődhetnek, s ha kell segítséget is kaphatnak, akkor feleslegesnek fogják érezni a drogokhoz való menekülést.
Megéri a fáradságot!

Irodalomjegyzék:

A grafológia kézikönyve: Dr.Agárdi Tamás - Dr. Szidnai László
Grafológia alaptankönyve 2.: V. Vékony Györgyi - Gulyás Jenő István - Katona Ágnes - F. Visnyei Irma
Droghatás írásmintái: V.Vékony Györgyi gyűjteményéből
www.lelekbenotthon.hu / Fodor Sándor szakpszichológus/
www.magadért.hu

 

Gyurán Erzsébet
grafológus

 
Facebook oldalunk

Tekintse meg Facebook oldalunkat is, "Ágnes Katona" név alatt.